2014. április 7., hétfő

Első mélypont


Tudom, hogy még nagyon az elején vagyok, de máris sírni lenne kedvem, hogy semmi változást nem tapasztaltam, még a legkisebbet sem. Mintha tök feleslegesen futnék, úsznék, táncolnék és ennék kevesebbet. Azt is tudom, hogy a jó fogyáshoz idő kell, de legszívesebben levágnám magamról az egészet és végre úgy nézhetnék ki ahogyan szeretnék, jó persze ez lehetetlen, de mennyivel egyszerűbb lenne... 
Kicsit elgondolkodtatott és felkavart egy ma történt megállapítás. Nos egy kedves ismerősömmel beszélgettem és teljesen véletlenül szóba jött a túlsúly. Ő azt állította, hogy minden csak akarás kérdése, aki akar az tesz érte és nincs olyan, hogy nem tud lefogyni (azt azért hozzáteszem, hogy egy vékony férfi egyed mondta). Amivel nagyjából egyet is értenék, de az azért nem ilyen egyszerű, hiszen a saját bőrömön tapasztalom... 
A szemem előtt lebeg  cél, de úgy tűnik, mint mikor egy kicsivel közelebb kerülök ehhez a célhoz ugyan annyival távolodik. És mikor hétvégén a család körülöttem eszi a finomabbnál finomabb sütiket (persze nem tőlük sajnálom) és én nem ehetek mert tudom, ha eszem akkor kész 5 lépés újból hátra ahelyett, hogy előre haladnék elég elkeserítő.
Viszont ebben a bejegyzésben szeretném megemlíteni a másik végletet is, aki túl sovány (anorexiás). Ugyan erre az ágra nincs annyi rálátásom, sosem tapasztaltam és legyünk őszinték nem is fogom. De még így is megkockáztatom, hogy nekik sem könnyebb, hogy bármennyire is hízni szeretnének legalább csak azért, hogy egészségesen nézzenek ki, és nem megy. Aztán mindkét véglet oka lehet ezer meg egy dolog, ezt mindenkinek saját dolga kikutatni vagy éppen a családé és ha szükséges szakembert bevonni.

De addig is kedveskednék egy sztorival amire én is csak nem régen találtam rá a neten:


5 megjegyzés:

  1. Sziia. Tudom mit érzel..én is ilyen helyzetbe vagyok. Valahol esetleg facebookon fetudjuk venni a kapcsolatotakár egy kis beszélgetésért?? :) És sok sikert amúgy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Persze nagyon szívesen!:) Megpróbállak megtalálni fbon. Nagyon köszönöm hát remélem tényleg sikerül:)

      Törlés
    2. No ez nem oly egyszerű mint hittem...ezen a néven vagy fent amivel írtál? és mi van kint prof képednek? Így hátha menni fog:)

      Törlés
    3. Igen ezen a néven csak úgy hogy Stenger Nóra. Rövid hajú lány vagyok és szépiában van a kép.

      Törlés
    4. Nem talállak te lány:Sxd linkeld már be ide légyszíves az adatlapod de nem teszem ki csak h nekem legyen meg:) nem hiszem el h ilyen béna vagyok-.-

      Törlés