Hát
a hetem elég zűrös volt így nem igazán figyeltem, hogy mennyit
eszem így semmit nem fogytam, ráadásul a havi baj miatt szinte nem
is mozogtam, ami baromira hiányzik már. Lassabban haladok ezzel a
dologgal mint gondoltam, de nem adom fel, ha már belekezdtem, nem
leszek olyan gyenge, mint eddig!
Szia!
VálaszTörlésMost találtam rá a blogodra. Amint megláttam, egyből rámentem. Nagyon kíváncsi voltam, mivel ez nem kitalált történet, hanem a valóság. A mindennapjaidról, heteidről, hónapjaidról szól. Remélem még elég sokáig olvashatom. Én nem vagyok sem túlsúlyos sem csont vékony, bár néha tényleg én is így gondolom, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha fognám az ollót és eltüntetném azt ami nem tetszik. Nagyon rossz érzés, amikor minden nap látsz olyanokat a környezetedben, akik vékonyak és szépek, és bármennyit esznek az alkatuk akkor sem változik. De tudom nem kell magyarázni, mert te te is ugyanezt érzed. Én is sportolok és próbálkozok. És ez valóban igaz, minden akarat kérdése, ezen csak te tudsz változtatni, és pár hónap elteltével meglátod, hogy milyen sokat tettél azért az eredményért, mert hidd el látszani fog. Aztán akkor már azért is csinálni fogod, hogy még jobb legyen, aztán már ott fogsz tartani, hogy elérted azt az alakot, amilyet szeretnél. Kérlek, csak írd tovább és tarts ki! Még ha nem is ismerjük egymást melletted leszek, bármikor sportolni fogok rád fogok gondolni, naponta küldöm neked az energiákat. (Remélem nem veszed csöpögősnek, ezzel csak azt éreztetném, hogy ne add fel,mert megéri. Még a mélypontok ellenére is.) Szóval csak így tovább! Megéri szenvedni, akkor is ha most nehéz!
Szia! Hát el sem hiszed milyen jól estek a soraid, nagyon köszönöm a biztatást és a támogatást:) És remélem tényleg igazad lesz!:)
TörlésHalihó!
VálaszTörlésMár régóta írni akarok, viszont csak most szàntam rá magam.
Szerintem tök jó hogy így megosztod velünk a történeted!
Sok fajta diétát kipróbáltam már, de akkor nem sikerült.
Most viszont érzem hogy meg tudom csinálni.
Szeretném felvenni veled a kapcsolatot hogy megosszam veled a tapasztalataim.
Szóval megköszönném ha írnál egy e-mail címet vagy valami elérhetőséget!:))
Szia! Örülök, hogy írtál:) vikicsi24@freemail.hu:)
Törlés